Bemutatkozás

Digitalizáció és Innováció

Több mint 15 éve arra törekszünk, hogy Magyarország digitális átalakulását szolgáljuk. Tevékenységeinket a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) kormányrendeletben meghatározottak alapján végezzük. Közel 400 kollégával kiemelt figyelmet fordítunk tapasztalataink és tudásunk megosztására.

KÉT SZAKMAI TERÜLET

Informatikai infrastruktúra fejlesztése és üzemeltetése, valamint az azokra épülő szolgáltatások biztosítása: hálózati-, felhő- valamint szuperszámítástechnikai szolgáltatások.
2,5 millió felhasználó
6400 végpont
Uniós és hazai forrásból megvalósuló informatikai projektek lebonyolítása, projektvezetési, minőségbiztosítási feladatok ellátása, az előkészítésétől kezdve a megvalósításon át azok lezárásáig. Eddig több mint 110 projekt kivitelezésében vettünk részt, ezek összértéke 495 milliárd forint. Ezen belül független minőségbiztosítási tevékenységet végzünk mintegy 50 informatikai és szervezetfejlesztési projektben, melyeknek összértéke 245 milliárd forint.
110 projekt
495 milliárd Ft projektösszeg

MAGAS SZÍNVONALÚ SZAKMAI TUDÁS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS

Szakmai területeink egymás mellett, egymást kiegészítve működnek. A területek közti szinergiának köszönhető a Szupergyors Internet Program (SZIP) , a Diákháló Program és a HPC Program megvalósítása is. Magyarország eddigi legnagyobb szélessávú infrastruktúra-fejlesztési programjának, a SZIP-nek célja, hogy minden – azt igénylő – magyar család, vállalkozás, közintézmény hozzáférhessen a szupergyors internethez. A Digitális Oktatási Stratégiában meghatározott elvek mentén, az intézményfenntartókkal egyeztetve, digitális oktatási infrastruktúra-fejlesztést hajtunk végre. A Diákháló Program keretében több ezer iskolában korszerűsítjük a hálózati hozzáférést, biztosítjuk a kor igényeinek megfelelő internet elérést. A közép-európai régió egyik legkorszerűbb szuperszámítógép-rendszerét, a Komondort a HPC Program keretében fejlesztjük. Ennek összeteljesítménye 5 pflops.
kifu-diakhalo-internet-halozat-szolgaltatasok-magyarorszag
kifu-szuperszamitogep-hpc-szolgaltatasok-magyarorszag-gepterem

Ügynökségünk elektronikus infrastruktúrája bekerült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) TOP50 Kutatási Infrastruktúra programjának nyertesei közé, így jogosulttá váltunk a magas színvonalú kutatómunkát jelképező védjegy, az „Excellent Research Infrastructure és Emerging Research Infrastructure” használatára.