Az önkormányzati ügyintézés jövője már elérhető az ASP-ben

Jelenlegi hely

Néhány éve még csak szavak, látványtervek és elképzelések szintjén létezett az önkormányzati elektronikus ügyintézés rendszere. Az Infotér 2018 konferencián már élőben láthatták az érdeklődők, hogyan is működik a valóságban az ügyfél oldali ügyindítás, a másik oldal részéről az érkeztetés és iktatás, határozatkészítés és postázás az ASP rendszerén belül papírfelhasználás és postaköltség nélkül, tisztán digitálisan. A balatonfüredi rendezvény „Elektronikus ügyintézés az ASP rendszerben” elnevezésű szekcióját Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, majd a Magyar Államkincstár munkatársai kalauzolták a résztvevőket egy élő bemutató keretein belül az iratkezelő és az adószakrendszer, eleddig csak a települések adminisztrációjában résztvevő munkatársak számára elérhető felületein. A szekciót egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyen az önkormányzatok vezető tisztségviselői egyhangúlag képviselték azt az álláspontot, hogy az ASP rendszer a kezdeti tanulási folyamatot követően komoly segítséget tud nyújtani az önkormányzatoknak a hatékony munkavégzésben és a digitális világhoz való felzárkózásban.